2013. október 28., hétfő

ÚJABB FELHOZÓ MECCSEN ASSZISZTÁLTUNK

Sorozatban a harmadik mérkőzésünket is elvesztettük
Továbbra is be vagyunk oltva gól ellen: 
270 perce nem találtunk a hálóba

A Babylon játékosai a mérkőzés döntő részében betömörültek a saját kapujuk elé és remekül éltek a hibáinkból. Pedig az első félidő 30. percéig úgy tűnt, hogy egy fordított végeredményt azonnal aláírnának. Addig nagyjából még minden rendben is volt, csak az a fránya, megváltó gól hiányzott, de az nagyon.

Persze ahhoz, hogy egy ilyen stílusban játszó csapat mögé tudjunk kerülni, türelmes és biztonságos labdajáratásra, valamint megfelelő széljátékra lett volna szükség, de ehelyett mi rendre középen próbálkoztunk, ahol nem volt átjutás. Aztán hirtelen nagyot fordult a világ. Sorra jöttek a katasztrofális hibák, a kiállítások és végül simán kikaptunk. Az akarással ezúttal sem volt gond, emberhátrányban is mentünk az eredmény után, de mindhiába. A két kiállítás nagyon fájó, hiszen ezzel az amúgy is szűkös keretünk csak tovább fogyatkozott.

A Babylon FCE-nek ezúton is gratulálunk a győzelemhez.

A mérkőzés jegyzőkönyve: 
http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=739382


A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI

Amatőr SE - Hercules 2:3
Bp. Erdért - Issimo 5:1
Kőbányai Egyetértés - Hangos SE 1:4
Zuglói Kinizsi - Royal ASE (1:0-ás állásnál, pár perccel a vége előtt félbeszakadt)
BRSC - Hunreal 2:7

15 megjegyzés:

  1. Sajnos ilyen a foci,a hányszor hibázol ugy bünteti meg
    Cami

    VálaszTörlés
  2. lassan majd elkezdjük mondogatni, hogy: "nem baj, azért ez egy szerethető csapat"...
    ...de akkor legalább már fogjuk tudni, hogy annál nincs lejjebb!
    máté22



    VálaszTörlés
  3. még jóhogy szerethető, baró a kézfogás, dzsukel a mez, de nem túl kihívó, vagy csiricsáré, és mindég van lejjebb, ha jól csinálod... legfeljebb majd egy évvel később jáccunk BL meccset - az idő ígyisúgyis nekünk dolgozik. addigmeg csakadinamo

    moscsak a pofám jár, de uccsó meccsre jövök is,

    csumi-imi

    VálaszTörlés
  4. Szerintem ne beszéljünk jövőidőben! Igen, ez egy szerethető csapat mert ez a mi csapatunk, és ennél már nincs lejjebb! Női bajnokság, csörgő labda, gombfoci? Mi lehet még ennél lejebb?
    Nem tudunk csak szeretünk focizni.
    De nem baj; CSAK A DINAMO!
    Z.

    VálaszTörlés
  5. persze, hogy szerethető a csapat, ne értsetek már félre, soha nem cserélném el a dinamó-mezemet! az egészséges önkritika miatt írtam, az egervári féle "szerethető válogatott" analógiáján, mert ha afelé megyünk akkor már tényleg nincs lejjebb...a jövő engem csak ennek kapcsán érdekel, mert szerintem tudunk futballozni, csak szarul vagyunk fent a pályán! és ez nem csak az én véleményem! és nem hiszem, hogy csak engem bánt a jelenlegi sikertelenség...

    VálaszTörlés
  6. Hogy is mondjam… ez egyre jobb! Tudod mit? Csütörtökön 7-kor borítsuk már ki a bilit! Ráértek? Szólj a véleménytársaknak is. Én ott leszek.

    VálaszTörlés
  7. ?!
    azon nem kell megsértődni, hogy nem értünk egyet bizonyos dolgokban. én szívesen elmondom az én véleményemet, az, hogy ezt más vagy mások megteszik-e neked, az nem az én dolgom.

    VálaszTörlés
  8. Most meg kellene sértődnöm? Dehogyis! Szerintem jót tesz, ha kimondjuk, hogy őszintén mit gondolunk. De azt gondolom, ez a csapatra tartozik és nem a "nyilvánosságra". Kár lenne itt erről tovább diskurálni. Amúgy pedig zseniális alapot szolgáltattál, már gyártom is a mémeket... de aztán nem ér megsértődni!

    VálaszTörlés
  9. Minden csapatnál van ilyen időszak ,nálunk most van :-/ jaa meg a MAnchester Unitednel pont ilyen van most,szóval mindenki legyen cool ;-)
    Cami Forza Dinamo

    VálaszTörlés
  10. nem mondtam olyat, hogy meg kell sértődni, csak olvastam a soraid között...ha trollfocit akarsz, ám legyen! de akkor röhögjünk legalább :D

    VálaszTörlés
  11. Az energiát ami van nektek a veszekedésre vagy vitákra,kérlek ne itt .....ha nem meccsen adjátok bele apai anyai :-) ne itt szép napot mindenkinek ;-) hajra Dinamo ;-)

    VálaszTörlés
  12. Válaszok
    1. én tudtam, hogy te voltál...

      (az internetes mosolygójelből)

      Törlés
  13. Csak szépen,nyugodtan,felnőtt emberek módjára ! Az indulat nem jó tanácsadó,pláne ha többen hirtelen futball szakemberek lettek.Nem elfelejteni,hogy a futball=játék! Amit persze illik komolyan venni-a társak,a közösség miatt is-de játék ! A kerék forog,hol lent,hol fent...
    Vigyázzunk egymásra,becsüljük meg sokat próbált társaságunkat.
    Csak a Dinamo !

    VálaszTörlés
  14. ne lődd le az üzenetvivőt, mert akkor nem hallod meg az üzenetet...

    VálaszTörlés