2013. október 31., csütörtök

A LAPOKAT TEKINTVE DOBOGÓSAK VAGYUNK

A sportszerűséget többek között lapokban mérik, a mutatóink pedig egyszerűen lesújtóak. Természetesen ebbe jelentősen belerondított Szabolcsi Gergő sporttárs, aki az ARK elleni mérkőzésen hétszer! mutatta fel nekünk a sárga- és egyszer a piros lapot. Ugyanakkor elkondolkodtató és egyben bosszantó, hogy a sárga lapok nagy részét jellemzően nem egy-egy kisebb taktikai szabálytalanság elkövetéséért, hanem leginkább feleselésért és pofázásért kaptuk. Nem elfelejtve persze azokat az eseteket sem, amikor teljesen kikelünk magunkból és olyasvalamire ragadtatjuk magunkat, aminek semmi keresnivalója a pályán.

Sportszerűtlenségi tabella

1. ERDÉRT SE
Sárga: 23, Piros: 2
2. DINAMO KSE
Sárga: 21, Piros: 3
3. ARK SE (S: 18, P: 1)
ROYAL ASE (S: 16, P: 3)
HUNREAL FC (S: 15, P:4)

Mint bizonyára ismert, 5 sárga lap után 1 mérkőzést kötelezően ki kell hagyni, a piros lap pedig automatikusan, minimum egy mérkőzésről való eltiltást von maga után. Az alábbi képen az eddigi bűnlajstromunk:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése