2013. április 25., csütörtök

2013. április 14., vasárnap

HÁROM PONT ÉS SEMMI MÁS

Budapest Football League, Rájátszás - 1. forduló
Fáy utca, 10 néző

Dinamo: Grind - Szita, Nagy, Szirony II, Krőzsel - Kis, Kovács, Camara - Szirony I, Oláh, Papp
Gólszerző: Kovács
Csere: Szirony I ⇆ Juhász a szünetben, Krőzsel ⇆ Szüllő a 65., Camara ⇆ Szelecki a 78., és Kis ⇆ Cseh a 84. percben.
Sárga: Szita, Krőzsel
Piros: -
Szögletarány: 4-2

Küzdelmes 90 percet játszottunk az írekkel annyi szent, de az összecsapás csak nyomokban hasonlított labdarúgó mérkőzésre. Kabaréba illő hibák, kínlódás és brusztolás jellemezték a találkozót. Idei leggyengébb produkciónk azonban így is három pontot ért, ráadásul a szezonban először kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést.

PERCRŐL PERCRE

10' A félpálya közelében történt fölösleges labdavesztést követően két húzásból ziccerbe került a Shamrokcs, de Grind a helyén volt és óriásit védett.

20' Szita húzott el a jobb oldalon, majd egy csel után középre játszott. Belül érekezett Papp, aki a tizenegyes pontról a kapusba lőtte a labdát.

52' Bal oldali bedobás után KOVÁCS védővel a nyakán betört a 16-oson belülre, majd jobb külsővel középre játszott. Labdáját a védő blokkolni próbálta, amitől olyan gellert kapott, hogy védhetetlenül hullott a bal felső sarokba. (1:0)

60' Remek háromszögelés után Oláh ugratta ki Camara-t, aki óriási helyzetben, 11 méterről a bal oldali kapufa mellé lőtt.

72' Egy jobb oldali beadás után a belül árván maradt Shamrocks támadó került ajtó-ablak helyzetbe, de lövésébe Juhász a gólvonalon, önfeláldozóan belevetődött és végül sikerült felszabadítanunk.

80' Az írek tizese végzett el szabadrúgást 22 méterre a kapuntól, de lövése jó egy méterrel elkerülte a kapunkat.

2013. április 10., szerda

MINDENKI A FÁY UTCÁBA!

Kezdődik a felsőházi rájátszás!

Szombat este 6-kor a Vasas pályán a Shamrocks lesz az ellenfelünk. Az írek ősszel Zuglóban rendesen kibabráltak velünk. Az első félidő közepén 1-0-ás állásnál 3 perc alatt 3 gólt rámoltak be a hálónkba, mi pedig foghattuk a fejünket. Végül már csak a szépítésre futotta...

Elkel majd a bíztatás, úgyhogy sok-sok szurkolóra számítunk.

Helyszín: Vasas, Fáy utca
Időpont: április 13.
Gyülekező: 17-kor az öltözőknél

2013. április 6., szombat

HIVATALOS: ELFOGADTÁK A FELLEBBEZÉSÜNKET!

A felsőházban folyatjuk!

James Lloyd, a liga elnöke arról tájékoztatta a csapatvezetőket, hogy a fellebbezésünk ügyében a végső szót az idén visszavonult Andy Clark mondta ki.
A bajnokság örökös tiszteletbeli elnökének a bevonására azért volt szükség, hogy tisztességes és pártatlan döntés szülessen.

Andy Clark megalapozottnak tartotta a fellebbezésünket, miszerint az 5 győzelmünk felsőházi rájátszást ér. Indoklásában az általunk is felhozott, 2010-es keltezésű, jelenleg is érvényben lévő versenykiírásra hivatkozott.

A liga ennek értelmében helybenhagyta és elfogadta a döntést, egyúttal sajnálatát fejezte ki az érintett csapatoknak okozott kellemetlenségekért.

Riszpekt!

2013. április 3., szerda

Újabb hétvége bajnoki nélkül

A fellebbezésünket vették, de még vizsgálják

Mint ismert, fellebbezéssel fordultunk a ligához a bajnoki táblázatban elfoglalt helyezésünk miatt, azonban az ügyben döntés még nem született.

Az eredetileg szerdára kitűzött Orczy - Shamrocks mérkőzést szombatra halasztották, így mi is és a Szigeti is szabadnaposak leszünk a hétvégén (a korábbi kiírás szerint a Szigeti játszott volna a Shamrocks-al, immáron a felsőházban).

A hétvégén az alábbi párosításokkal folytatódik a bajnokság:
Shamrocks v Orczy (elmaradt mérkőzés)
Celtic v Greens
Vikings v BIS
Manager v Paprikás
Whites v Hellas