2011. június 27., hétfő

ÉVZÁRÁS

A szombat délutáni évzáró ünnepséggel hivatalosan is lezárult a 2010/2011-es szezon.
A centenáriumi évben nem sikerült ugyan fellépnünk a hőn áhított dobogóra - minden bizonnyal az 5. helyen végeztünk - de úgy gondolom, hogy mind a játékunk minőségében, az élvezhetőségben és szervezettségben is sikerült ismét előrelépnünk.
Az idei évben a megszokottnál is nagyobb volt a jövés-menés, több mint 40 játékos vett részt a foglalkozásainkon, és ismét több új arcot sikerült beépítenünk a csapatba, akik a futballtudásuk mellett remekül illeszkednek a közösségünkbe is.
Sok munka áll még a csapat előtt, adottak a célok, de ehhez elengedhetetlen, hogy a jövőben még komolyabban vegyük az edzéseket, a mérkőzésekre való felkészülést, egyszersmind szabadidős labdarúgókból amatőr sportolókká fejlődjünk.
Kiemelkedő teljesítményekben idén sem volt hiány. Köszönet illeti a játékosok mellett mindazokat, akik segítették a csapat idei munkáját, beleértve az Istvánt és az Editet, a Mejok alapítványt, Makláry Zoli játékos-ügyvédünket, aki az egyesületté alakulásunkon fáradozik, továbbá kitartó szurkolóinkat, élen a Tunyival, és mindazokat, akik időt, energiát nem spórolva azon vannak, hogy ez a csapat tovább fejlődjön, új lehetőségekhez jusson.
Ebben a szellemben kívánok mindenkinek kellemes nyaralást, jó pihenést!
Kis Imre, "az év játékosa"
Kovács Levente, "házi gólkirály"

2 megjegyzés:

  1. Torpedók!

    Először is gratulálok a csapat különdíjasainak! Iminek, aki remélem gyorsan megtanul angolul és keddenként is velünk lehet, ill. Levinek, akinek külön köszönöm a bátorítását és hasznos tanácsait! És persze az egész dinamónak, hogy befogadtatok és elviseltétek a dührohamaimat és, hogy nem iszom sört! sajnos intezív munkaterápiás -fesztivál-építős elfoglaltságaim miatt nem lehettem ott a záróbulin, de azért így a nyár közepén is kívánok mindenkinek szép nyarat és remélem hamarosan találkozunk a grundon! Ja és gratulálok azon dinamó játékosoknak is akik, a számomra nagyon kedves, Leo Amici futballhírnevét ilyen szép eredménnyel öregbítették spanyolországban! Gracias!
    Visca Dinamo! Visca Barca!

    VálaszTörlés