2013. november 4., hétfő

ILYEN NINCS, DE MÉGIS VAN

A futball igazságtalansága, avagy örök törvényszerűsége: a kihagyott helyzetekre csúnyán ráfizettünk
Továbbra is tart a vesszőfutásunk

PERCRŐL PERCRE

14' Brávácz átadásával PAPP befordult a tizenhatoson belülre, majd kilőtte a jobb alsót. (1:0)
33' Szirony I indításával CAMARA lépett meg, majd a kimozduló kapus mellett a hálóba helyezett. (2:0)
38' A szögletzászló közelében felszabadítás helyett befelé cseleztünk, a labda az ellenfélé lett, a középre ívelt labdát pedig a hosszún árván maradt NAGY a kapunkba fejelte. (2:1)
47' KUREMSZKI csavart szabadrúgásból a jobb felsőbe. (2:2)
90' Egy hosszan előreívelt és a fejek fölött átpattanó labdára NAGY csapott le, majd a kimozduló Hrabetz felett a hálóba emelt. (2:3)

Az elmúlt hetekhez képest úgy gondolom, most játszottunk a legjobban. Csapatunkban több jó teljesítmény is akadt, de továbbra is gyermeteg hibákat követünk el és nagyon pontatlanul játszunk.
A mérkőzést már az első félidőben eldönthettük volna. Futószalagon dolgoztuk ki a helyzeteket, de rendre kihagytuk őket. A kétgólos vezetésünk után aztán érthetetlen módon elkezdtünk hülyéskedni, ezzel pedig visszahoztuk a meccsbe az ellenfelet. Korda kiállítását és a további négy sárga lapot túlzónak érzem, de csak magunkat áltatnánk, ha a játékvezető ténykedésével foglalkoznánk.
A végjátékban 10 emberrel is rendre beszorítottuk a kőbányaiakat a kapujuk elé, de újabb gólt már nem sikerült szereznünk. Az utolsó percben pedig jött a hideg zuhany. Nem érdemeltünk vereséget, olykor igazságtalan játék a futball.

4 megjegyzés:

  1. Hát igen sajnos,ha 6rugtunk volna azt első félidőben akkor nem ezt lett volna :-)) és megint meg büntetett minket de azért mert nem járunk edzésre :-/
    Cami, Forza Dinamo T

    VálaszTörlés
  2. Elnézést kérék, hogy a kiállitásommal nehez helyzetbe hoztam a csapatot. A zakó nagyban az én "érdemem" is.
    Z.

    VálaszTörlés
  3. Szevazé idenézzé
    magadba neemésszé
    semmit, errő ennyit

    Igyáegysört néhanapján
    ígydukála kisdruszámnak
    nevenapján, vagy televagymán?

    Sha a pultná fellöknek is,
    de kérjé egy körta
    elnöknekis, ma nekiisjár

    Jövök jövő héten felétek
    tegyétek félre a jégre a enyémet
    de nenémet legyen, csak bőcsi

    na csőcsi

    VálaszTörlés