2012. február 27., hétfő

GÓL ELLEN BEOLTVA

Danuvia-pálya (Kövér Lajos u.), 20 néző

A tervezetthez képest szűk kerettel vágtunk neki az idei év egyik legfontosabb mérkőzésének. Míg csütörtökön a teremben 19-en voltunk, vasárnap épphogy ki tudtunk állni. Kényszerűségből Kovács rosszulléttel küszködve, Makláry pedig sérülten vállalta a játékot. Az egyetlen cserénk a második félidőre érkezett meg… A Danuvia-pályán női futballmérkőzés, remek idő és népes Dinamo szurkolótábor várta a kivonuló csapatokat. Szurkolóink előtt le a kalappal!


Csere: Szüllő helyett Juhász (az 58. percben)
Gólszerzők: n.a. az 50., Szüllő az 56. és n.a. a 70. percben.
Sárga: 3 (n.a.), illetve Szokola, Horváth
Piros: -
Szögletarány: 3-6


5' Szokola bedobása után Oláh 11 méterről, félfordulatból lőtt centikkel a léc fölé.
8' Jobb oldali beadást követően Szüllő lőtt kapásból a kapu mellé.
15' Brávácz szabadrúgását védte a Shamrocks kapusa.
20' Egy sikertelen felszabadítás után n.a. került ziccerbe, de Grind remekül zárta a szöget és óriásit védett.
28' Szita tálalt Oláh elé, aki ajtó-ablak helyzetben a jobb kapufa mellé gurított.
33' Újabb Shamrocks akció, de Grind ismét a helyén volt.
38' Korda 25 méterről, szabadrúgásból lőtt a léc fölé.
50' Egy oldalszabadrúgást követően röviden szabadítottunk fel, a Shamrocks játékosa pedig élt a lehetőséggel és 5 méterről a rövid sarokba helyezett (1:0).
56' Oláh futott be egy elérhetetlennek tűnő labdát a jobb szélen az alapvonal közelében, majd középre játszott, ahol érkezett SZÜLLŐ, aki közvetlen közelről a kapuba belsőzött (1:1).
65' Szita ugratta ki a védők mögé beinduló Oláh-t, aki egy pattanás után 16-ról megpróbálta átemelni a kifutó kapus fölött a labdát, de néhány centit tévedett.
70' Szita szöglete nyomán Brávácz belsőzött kapura, de kísérletét a gólvonalról kivágták. A kipattanóra kijelölt játékosaink felszívódtak, így az ismétlés lehetősége helyett a Shamrocks egyik játékosa kaparintotta meg a labdát, majd szöktette társát, aki a kapunkig bukdácsolt és nem hibázott (2:1).
78' Egy felívelt labdát Oláh fejelt meg 12 méterről háttal a kapunak, de fejese fölé szállt.
82' Oláh fejelt vissza középre egy a hosszúra átszálló beadást. Középen érkezett Kovács, de életerős fejesét a Shamrocks kapusa bravúrral hárította.
85' Szita szöglete után Szirony II bólintott kapura, de a Shamrocks kapusa résen volt.
88' Szita 25 méterről, szabadrúgásból lőtt a léc fölé.

-----------------------------------------------------------------------------------------------
Megfogyatkozott, több poszton kényszerűségből átalakított csapatunk úgy érzem, mindent megtett a győzelem érdekében, de az igazsághoz tartozik, hogy feszülten és idegesesen futballoztunk, néhány játékosunk pedig egyenesen túlpörgött. Időnként átvettük az ellenfél kapkodós, ívelgetős futballját, de emellett több pozitívum és tudatosság is akadt a játékunkban. Többet birtokoltuk a labdát, több helyzetet alkakítottunk ki, voltak tetszetős kombinációink, de a megváltó gól nagyon hiányzott játékunkból.
A hibáinkból mindenképpen tanulunk kell, hiszen a fegyelmezetlenségeinkért járó tanulópénzt ellenfeleink rendre kőkeményen bevasalják. A felsőházba jutás lehetőségét kiadtuk a kezünkből, sorsunk most már a további eredmények alakulásától is függ.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése