2014. december 29., hétfő


ÚJÉVI FOCI

Január másodikán 17 órai kezdettel évadnyitó kispályás focira kaptunk meghívást, melyre Szabolánál lehet jelentkezni.

Helyszín: Arany János Gimnázium 1124 Budapest, Meredek utca 1

Találkozó: 16:30

5 megjegyzés:

  1. Műfű vagy terem?

    VálaszTörlés
  2. A blogon meghirdetett focin a Dinamo vendégként vesz részt, a max csapat létszám ezért 10 fő, akiket az ellenfél csapata hívott meg.
    Vagyis most nem tud mindenki játszani, de, hogy kiknek jutott ez a "megtiszteltetés" azt a Szabolától tudhatjátok meg.

    VálaszTörlés
  3. nem tudok jönni holnapután
    így csodás játékom helyett
    pár újévi jókívánsággal
    lesz tele a perselyed
    az hétszentség, hogy untokmá
    de pár szezont még kivárok
    na következzen itten alább
    amit az új évre kívánok:
    ottónak két új török csajt
    ikerpárt és csinosat
    krőzselnek több szinonímát
    mely sárgítsa a pirosat
    kisiminek felépülést
    de véglegest és teljeset
    a márknak egy zsírúj szakállt
    feketét és pelyheset
    a hrabecznak annyi bravúrt
    ahány sört már kicsapolt
    sok meccsből ő az egyetlen
    ki soha hisztis picsa volt
    a kovácsnak jobb étvágyat
    köretnek meg egy zsák lencsét
    és saját tuti fix mix céget
    mer az hoz folyton jószerencsét
    endinek sok száz felülést
    a zuhanyzó csak sárfészek
    mióta nem dúdolok hungáriát:
    meghalok hogyha rád nézek
    bódaynak nem is tudom...
    majd rábízom a beszkóra
    az örökhajtós szép kártyáját
    éljék fel a teszkóba
    a sirinek pehelypaplant
    azzal borítsa be ágyát
    cserélje csak horkolásra
    labda birtoklási vágyát
    a szüllőnek bánfi hajszeszt
    hadd hízzon tovább a kontya
    elnökéknél halászlétől
    gőzölögjön a konyha
    szabolának meleg sálat
    ne torkolljon takonyba
    a következő kirándulás
    fenn a jeges bakonyba
    sziszinek szivacs szőnyeget
    hogy eztán azon jógázzon
    juhász kettőnek egy zacskót
    a pályán abba rókázzon
    zíkónak új nejlonszatyrot
    ne merengjen a tavalyon
    az oláhnak meg alohát
    a tagdíjból kinn hawajon
    milítóról megsúgom még
    mér maradt a végére
    hogy a gólöröm egész évben
    fagyjon rá a képére
    a dinamónak jó meccseket
    az erő legyen veletek
    s magamnak nyolc hektolitert
    abból amit szeretek

    VálaszTörlés
  4. ...ezekutánmitismondjak?!
    Én a mait kihagyom, jó focit és jó sörözést! BUÉK mindenkinek!
    Z.

    VálaszTörlés