2014. január 10., péntek

ELKEZDŐDÖTT A FELKÉSZÜLÉS

A téli pihenőt követően a Dinamo BLSZ IV-es csapata elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra

A felkészülés első részében, csütörtökönként teremben gyakorolnak a fiúk, majd a tervek szerint február közepétől ismét a Tatai utcában fólytatódik a munka és felkészülési mérkőzések is színesítik a programot.

A majd' egy csapatra való hiányzó ellenére az első foglalkozáson 18 játékos jelent meg, köztük 6 próbajátékossal. A másfél órás tréning egy rövid eligazítással kezdődött, majd a bemelegítést követően 4:4 elleni körmeccsekkel folytatódott. A próbázók közül többen is jó benyomást keltettek, ám ennél is örömtelibb, hogy az októberben elszenvedett kulccsonttörése után Kis Imi is ismét labdába rúghatott.

JÁTÉKOSMOZGÁS A DINAMÓNÁL

Erkezők: Nagy Imre (önkéntes, németországi száműzetésből vissza)
Távozók: -
Kiszemeltek/Jelentkezők: Sarkar Nirmal (RUG-6 FC), Brauner Péter (szabadon igazolható), Kiss Ádám (?), Soós Balázs (?), Csigó Tamás (szabadon igazolható), Kurucz Richárd (?), Kovács Bence (FC Tiszaújváros), Nemcsik Ádám (?)

2014. január 8., szerda

NE FELEDD, CSÜTÖRTÖKÖN IRÁNY A TEREM!



Helyszín:
Arany János Általános Iskola és Gimnázium
1124 Budapest, Meredek utca 1.
A tornaterem bejárata a Sion lépcsőről nyílik!

Megközelítés:

Tömegközlekedéssel
A Ferenciek teréről 8-as busszal 7 megálló.

Gépjárművel
A BAH-csomóponttól föl a Hegyalja úton. Egy hosszú emelkedő után lesz egy lámpa meg egy zebra (a sarkon van egy Élelmiszerbolt is), ott be balra és megérkeztél. Parkolni a Sion lépcsőben lehet, vagy, ha nincs hely akkor az Élelmiszerbolt mögött.

2014. január 6., hétfő

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DINAMÓNÁL

Erkezők: Nagy Imre (önkéntes, németországi száműzetésből vissza)
Távozók: -
Kiszemeltek/Jelentkezők: Sarkar Nirmal (RUG-6 FC), Kovács Bence (FC Tiszaújváros), Nemcsik Ádám (?), Brauner Péter (szabadon igazolható)

TOBORZÓ
A Dinamo Torpedo Közhasznú Sportegyesület BLSZ IV. osztályú felnőtt csapata tehetséges játékosokat keres. Ha kérdésed van, írj. Máskülönben gyere el egy tréningre és próbáld ki magad!

E: dinamotorpedokse@yahoo.com

A téli igazolási- és átigazolási szezon január 21-én kezdődik és február 21-én, éjfélkor zárul (ezt követően már csak szabad státuszú játékosok igazolhatók).

2013. december 23., hétfő

ÉVZÁRÓ

December 28-án, szombat este 7-től a Kempingben búcsúztatjuk az évet. Mindenkit szeretettel várunk!

Helyszín: Kemping kávézó (Wesselényi utca 21.)
Időpont: december 28.
Térkép: http://t7.hu/10il 

http://kempingcafe.blog.hu/

BOLDOG KARÁCSONYT!

2013. november 28., csütörtök

Őszi bajnok a Royal ASE

Féltávnál a mennyei hetedosztály

Hivatalosan ugyan még nem ért véget a szezon, hiszen két mérkőzést (Royal - Erdért, ARK - Issimo) az adatbank szerint Szilveszter napjára tűztek ki, de ez már mit sem változtat azon, hogy őszi bajnok a Royal ASE.
Csapatunk féltávnál a 9. helyen szerénykedik, de ígérjük, tavasszal nagy menetelésbe kezdünk. A Budapest területi, mennyei bajnokság (ahol az igazi foci lakik) ezennel pihenőre tér, folytatás tavasszal.

2013. november 26., kedd

A NÉMET LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG AZ AMATŐR FOCI MELLETT KAMPÁNYOL

"Az amatőrök az igazi profik"

A Német Labdarúgó Szövetség új, országos kampánnyal kívánja növelni az amatőr labdarúgás márkaértékét és imázsát. A kampány - amellett, hogy teret ad társadalmi célú üzeneteknek is - azok önfeláldozó munkássága előtt kíván tisztelegni, akik társadalmi munkában és/vagy munka mellett mindent beleadnak, hogy pattogjon a labda.
ÖTKOR A SZAKÁLLÁT,
FÉL HATKOR MÁR A PÁLYÁT NYÍRJA.
Az amatőrök az igazi profik.

MINDENKI TUDJA, HOGY HOL PARKOL, 
DE Ő FÜTYÜL RÁ.
Az amatőrök az igazi profik.

Andrea, kocsmáros a klubházban (SuS 09 Dinslaken)

MINDENT MEGTESZ A CSALÁDJÁÉRT.
(A FÉRJÉÉRT ÉS A GYEREKÉÉRT IS)
Az amatőrök az igazi profik.

Carl: Rot-Weiß Norderstedt

A PASZPORTJA NEM MÉRVADÓ.
A PASSZJÁTÉKA ELLENBEN IGEN.
Az amatőrök az igazi profik.

Carl naponta bizonyítja - majd másfél millió bevándorló háttérrel rendelkező játékossal egyetemben - hogy a fociban nem téma a származás.

További infók:
https://kampagne.dfb.de